1978. júniusában a kaliforniai Plumas erdőségeiben kirándulók egy elhagyatott lakókocsira bukkantak. Kíváncsiak voltak, milyen állapotban lehet az erdészet tulajdonában álló, használaton kívüli menedék, ezért benyitottak. A fűthető, ám jéghideg helyiségben bontatlan konzervdobozokat és gyufát találtak - az ágyban pedig egy gondosan betakart holttestet. Ted Weiher volt az, akinek pár hónappal korábban, február 24-én veszett nyoma 4 társával együtt, miközben hazafelé tartottak egy kosárlabda meccsről. Hárman ugyancsak holtan kerültek elő a környező erdőkből, egyikük sorsára pedig azóta sem derült fény. A tény, hogy a boncolás megállapításai szerint Weiher nagyjából 8-13 hétig életben volt az eltűnése után és végül egyszerűen éhenhalt a tartós élelmiszerrel teli lakókocsiban, csak egyike a számtalan furcsaságnak, amiért ez az eset joggal érdemelte ki, hogy Amerika Gyatlov-incidenseként emlegessék.
1978. február 25-én reggel nyolc óra tájban megcsörrent a telefon a Yuba Megyei Sheriff Hivatalában, Kaliforniában. A hívó fél egy bizonyos Mrs. Madruga volt, aki a fia eltűnését szerette volna bejelenteni. Pontosabban öt "fiúét", akik között ott volt a saját gyermeke, Jack is. Tekintve, hogy a társaság életkora 24 és 32 év között mozgott, talán kicsit furcsának hat, hogy az öt felnőtt férfira fiúkként hivatkoztak az aggódó családtagok, és az is, hogy egyetlen éjszakai kimaradás miatt azonnal a hatóságokhoz fordultak, csakhogy mindkettőre alapos okuk volt.
Az ötösfogatból hárman, név szerint Jackie Huett, Ted Weiher, és Bill Sterling egyaránt enyhén szellemi fogyatékosnak számított, Jack Madruga pedig - bár hivatalos diagnózis sosem született az állapotáról - az anyja bevallása szerint kifejezetten "lassú" észjárású volt. Mind közül a legérdekesebb mégis a legidősebb "fiú", Gary Mathias volt, akit évek óta paranoid skizofréniával kezeltek.
Gary Mathias
Mathias tinédzserként került kapcsolatba először a drogokkal: már a középiskola második évében pszichiátriára került egy rövid időre egy rosszul sikerült kábítószeres kalandot követően. Később a seregben próbált szerencsét, de csakhamar rájött, hogy az nem az ő világa, és újra a drogokhoz nyúlt, hasonló eredménnyel. Miután szökést kísérelt meg, letartóztatták, majd megvádolták hivatalos közeg elleni erőszakkal is, mert a cellájában meztelenre vetkőzve megtámadott egy rendőrt.
Nem sokkal ezután az egyik unokatestvére jelentette fel Mathiast a feleségét ért szexuális zaklatás miatt: a gyanútlan rokon arra toppant be a saját háza nappalijába, hogy a férfi a gyógyszeres kezelés alatt álló és ezért éppen kiütve hortyogó neje melleit fogdossa. Gary nyolc hónapot ült az eset miatt, de nem ez volt az utolsó alkalom, hogy bizarr viselkedése miatt szembekerült a törvénnyel. Egyszer például azért hívta rá a rendőrséget egy számára teljesen ismeretlen pár, mert bedrogozva megfenyegette a három éves lányukat, hogy megöli.
1975-ben aztán a nagyanyjához költözött Oregonba, de öt héttel később meglehetősen piszkosan és kellemetlen szagot árasztva állított be újra az anyjához és mostohaapjához. Állítása szerint gyalog tette meg a körülbelül 500 mérföldes utat, és közben vadidegenek udvaráról lopott kutyaeledelen élt. Még ugyanebben az évben egy pár arra ébredt, hogy Mathias a hálószobájukban áll az éjszaka közepén. A zavart férfi azt állította, hogy a ház az övé és bérleti díjat követelt az ott lakóktól. Később valamilyen gyűrű felől érdeklődött, melynek megszerzésével maga a sátán bízta meg.
Hogy a fenti esetek közül melyik igaz, nem tudhatjuk, annyi viszont bizonyos, hogy egy idő után megszületett a hivatalos diagnózis a paranoid skizofréniáról. Miután megkezdte a gyógyszeres kezelést, Mathias élete megváltozott: normálisan viselkedett, dolgozni kezdett a mostohaapja kertészetében és csatlakozott a mentális problémákkal küzdő fiataloknak szóló Gateway Projects nevű programhoz. Itt ismerkedett meg a másik négy "fiúval".
Joggal merül fel a kérdés, hogy a nyilvánvaló mentális és pszichológiai problémákkal küzdő csapatot hogyan engedhették el a szüleik egyedül a Yuba Citytől 50 mérföldre található Chico városába, hogy ott megnézzenek egy kosármeccset. Nos, a válasz az, hogy a négy fiatalember egyaránt szófogadó és nyugodt volt, vigyáztak magukra és betartották a szüleik intelmeit. Mathias pedig tünetmentes volt a rendszeresen szedett gyógyszereinek - a Cogentinnek, Stelazine-nek és Prolixinnek köszönhetően. A társaság a Gateway Projects rehabilitációs foglalkozásain kötött jó barátságot és együtt játszottak a program saját kosárcsapatában, a Gateway Gators-ben is. A sport volt a közös szenvedélyük, így addig könyörögtek szüleiknek, míg azok elengedték őket, hogy megnézzék az ominózus meccset. Imogene Weiher az indulás előtt még figyelmeztette az unokáját, hogy vegyen fel egy kabátot, de Ted azt felelte:
"Nem kell kabát, úgysem lesz rá szükség. Ma este biztos nem."
Ekkor még egyikük sem sejtette, hogy ez volt az utolsó beszélgetésük, és hogy Ted hónapokkal később előkerült holtteste tele lesz súlyos fagyási sérülésekkel.
Ted Weiher feljegyzése a február 25-i meccsről a noteszében.
Az események
1978. február 24-én Mathias gondosan előkészítette a mezét és a cipőjét, és megkérte az anyját, Idát, hogy másnap időben ébressze fel, mert fontos meccse lesz a Gateway Gators színeiben. Előtte viszont egy másik mérkőzés is várt rá, egyelőre csak nézőként, méghozzá a tőlük 50 mérföldre található Chicoban. Mathias tudta, hogy nagyon későn fog hazaérni, és ágyba kerülni, ezért joggal tartott attól, hogy nehezére esik majd felkelni. A gyógyszereit nem vitte magával, mert aznap már beszedte őket, a következő adag pedig csak másnap volt esedékes.
A társaság Jack Madruga autójával, egy világoskék színű 1969-es Mercury Montego-val indult útnak.
A meccs este 10 körül ért véget. A csapatuk nyert, a fiúk így elégedetten távoztak. Előtte még megálltak egy boltnál, ahol sikerült rávenniük a záráshoz készülő pénztárost, hogy szolgálja ki őket, és vásároltak egy csomó üdítőt és rágcsálnivalót az útra.
Aztán teljességgel érthetetlen módon nem dél felé, Yuba City irányába indultak el, hanem északra.
Mivel nem érkeztek haza, éjjel kettő óra tájban Juanita Sterling aggódni kezdett és körbetelefonálta a többi szülőt. Hajnalra már mind az öt család biztos volt benne, hogy valami baj történt, és hamarosan be is jelentették az eltűnést.
Az autót három nappal később, február 28-án Chicotól nagyjából hetven mérföldre északra találták meg egy elhagyatott, behavazott hegyi úton. Semmilyen jel nem utalt arra, hogy a jármű meghibásodott vagy menthetetlenül elakadt volna a hóban, üzemanyag is bőven volt benne, így semmi sem magyarázta, hogy a fiúk miért hagyták hátra azt az éjszaka közepén egy olyan környéken, melyet egyikük sem ismert.
A hatóságok helikopterekkel kutatták át a környéket, de nem bukkantak értékelhető nyomra. Az üggyel megbízott Lance Ayers hadnagy bejelentések tucatjait vizsgálta meg eredménytelenül. A legbizarrabb ilyen esetre nagyjából három héttel az eltűnés után került sor. A Yuba City-be való Debbie Lynn Reese otthonában megcsörrent a telefon. A nő gyanútlanul vette fel a kagylót, mire a vonal másik végén egy számára ismeretlen férfihang csak annyit mondott:
"Tudom, hol van az öt eltűnt férfi."
Másnap ismét jelentkezett az ismeretlen hívó. Ezúttal az alábbi beszélgetés zajlott le a nő és a férfi között:
"-Segítség kell, mert nagyon csúnyán bántalmaztam azokat a fiúkat.
-Kit bántott?
-Ne nézzen hülyének!"
Az utolsó hívásra március 17-én került sor. Ekkor a hang mindössze annyit közölt:
"Mind az öten halottak."
A hívásokat nem sikerült lenyomozni, a rendőrség pedig holttestek hiányában továbbra is eltűnésként kezelte az ügyet. A családtagok jutalmat ajánlottak fel a nyomravezetőnek, végső kétségbeesésükben pedig még médiumokat is felfogadtak, természetesen eredménytelenül. A nagy fordulatra egészen az olvadásig kellett várni.
A holttestek
Az idő jobbra fordultával a már említett kirándulók megtalálták az első áldozatot, Ted Weihert, nagyjából 20 mérföldre attól a helytől, ahol az autót hátrahagyták.
A körülmények nem szolgáltak magyarázattal a február 24-i eseményekre, sőt, további kérdéseket vetettek fel. Weiher nyaklánca és pénztárcája, tele készpénzzel érintetlenül került elő. A lakókocsi melletti tároló tele volt élelemmel, Weiher mégis éhen halt. Bár a halottkém szerint 8-13 hétig volt még életben az eltűnést követően, mindössze 12 konzerv volt felbontva a készletből. Az egyiket a seregben használatos P38-as konzervnyitóval bontották fel, és ilyet csak a két veterán, Mathias és Madruga tudott használni a csapatból.
Az eltűnésekor 90 kilogramm körül mozgó Weiher a felére fogyott korábbi súlyának. Lábán fagyási sérülések voltak, a csizmája pedig hiányzott. A trélerben viszont megtalálták Mathias teniszcipőjét, így arra következtettek, hogy a férfi lecserélte azt Ted lábbelijére. A menedéket egyébként gázzal lehetett fűteni, a gázpalack pedig tele volt - érthetetlen módon senki sem próbálta meg működésre bírni a rendszert.
Másnap Madruga és Sterling holtteste is előkerült a lakókocsihoz vezető ösvény másik oldalán. Madruga egy vízmosásban feküdt, ahova valószínűleg vadállatok vonszolták, miután részben elfogyasztották a tetemét. Sterlingből csak csontok maradtak, melyek 15 méteres körben voltak szétszórva egy fás területen.
1. Yuba City, a fiúk otthona 2. A kosárlabdameccs helye
3. Az elhagyatott autó 4. A holttestek
Két nappal később Jack Huett - aki a hatóságok határozott kérése ellenére csatlakozott a kutatáshoz - megtalálta a saját fia csontjait az általa viselt szakadt farmernadrág és cipő maradványai mellett. A koponyát majdnem 100 méterre a többi csonttól lelték meg másnap. Jackie Huettet csak a fogazata alapján tudták azonosítani.
Úgy egy mérföldre délnyugatra a lakókocsitól három, az erdészethez tartozó plédet is találtak egy rozsdás, kikapcsolt állapotban lévő elemlámpával együtt.
Gary Mathiast sosem találták meg, sem élve, sem holtan.
A szemtanúk
Joseph Shones
Február 24-én éjszaka az 55 éves Joseph Shones elakadt a Volkswagen bogarával a hóban. Amikor kiszállt, hogy megpróbálja kitolni a járművet a hóból, váratlan fájdalom hasított belé. A tünetek alapján csakhamar diagnosztizálta magát, és rájött, hogy kezdődő szívrohama van, mérföldekre a legközelebi lakott településtől. Akkor még nem gondolta, hogy nem ez a szerencsétlenség lesz a legemlékezetesebb dolog számára arról az éjszakáról.
Shones visszaült az autóba és járatni kezdte a motort, hogy valamiképp átvészelje, amíg segítséget kaphat valakitől. Már elég későre járt, amikor fényeket látott és beszélgetés hangjai ütötték meg a fülét a távolból. Kiszállva egy csapatnyi férfit látott és egy nőt, aki mintha egy csecsemőt cipelt volna. Amint segítségért kezdett kiabálni, a fények kialudtak, a beszélgetés pedig abbamaradt. Pár órával később aztán ismét fényekre lett figyelmes, mintha valaki elemlámpával pásztázta volna a kocsiját. Ezúttal is hiába könyörgött segítségért. Amikor kifogyott az üzemanyag és a motor leállt, a kihűléstől tartva Shones úgy döntött, visszagyalogol a legközelebbi város határáig. Elindult, és útközben látott egy kék színű Mercury Montegot az út mellett, üresen. Úgy 8 mérföldet tett meg a hidegben kutyagolva, mire eljutott a Mountain House nevű fogadóig, ahol végül orvost hívtak hozzá. A vizsgálat megerősítette, hogy a férfinek valóban szívrohama volt.
A boltos
Egy nő azt állította, hogy két nappal az eltűnés után látott 4 férfit, akikre illett a személyreírás. A nő állítása szerint egy piros pickuppal érkeztek a brownsville-i üzlethez, amiben dolgozott, és csak ketten mentek be a boltba (az egyikük Weiher), a másik kettő (a leírás alapján Sterling és Huett) bezsúfolódott egy telefonfülkébe és felhívott valakit. Utóbbit Jackie Huett testvére eléggé furcsának találta, mert Jackie annyira utált telefonálni, hogy ha őt keresték, akkor is átadta másnak a kagylót. Brownsville harminc mérföldre volt attól a helytől, ahol a fiúk autóját megtalálták, méghozzá abban az irányban, amerre feltehetően haladtak. Hogy miért indultak el az ismeretlen úton, senki sem tudja.
Kérdések
Gary Mathias soha többé nem került elő, jelenleg is eltűntként tartják nyilván a Yuba Megyei Sheriff-hivatal oldalán. Természetesen sokakban felmerült, hogy talán ő felelhet a tragédiáért - úrrá lett rajta a betegsége, rákényszerítette az akaratát a többiekre, és zavarában valahogy a halálba hajszolta őket. Aztán felvette Ted bakancsát, és kereket oldott. A családtagok szerint ugyanakkor elképzelhetetlen, hogy így el tudott volna tűnni: a gyógyszerei nélkül Mathias annyira kiszámíthatatlan és irracionális volt, hogy bizonyosan feltűnést keltett volna és előbb-utóbb a rendőrségen köt ki.
A rokonok arra is gondoltak, hogy talán láthattak valamit a fiúk a meccs után, és ezért kellett megbűnhődniük. Talán ezért rabolták el őket, méghozzá nagyon hatékony módszerekkel - ahhoz ugyanis, hogy öt férfit valaki elcsaljon egy isten háta mögötti erdőbe, rendkívül fenyegetően kell fellépni.
Ted Weiher édesanyja az eltűnt fiúkról készült plakáttal
A yuba megyei ötös valódi sorsára sosem derült fény, és csak kérdések maradtak utánuk. Miért indultak a fiúk teljesen ellenkező irányba, mint amerre az otthonuk volt? Miért hagyták hátra az autójukat, amikor erre látszólag semmi okuk nem volt? Hogyan kerültek olyan mélyen az erdőbe, hogy csak hónapokkal később találták meg a tetemüket? Miért nem fűtöttek be, ha egyszer ehhez minden rendelkezésre állt? Miért nem nyúltak az élelmiszer nagy részéhez és hogyan halhatott bárki éhen karnyújtásnyira az ennivalótól? Hová tűnt Gary Mathias, és vajon életben lehet-e még? Ki volt a titokzatos telefonáló? És ki lehetett az a nő, akit Joseph Shones látott azon az éjszakán egy csapat férfi társaságában nem messze attól a helytől, ahol a kocsit megtalálták? Mivóóót?
Hivatalos magyarázat egyik kérdésre sincs, de mindegyik elég jó ahhoz, hogy álmatlan éjszakákat töprengjünk végig rajtuk! Töprengésre fel!
-----------------------------------------
Források:
